Szabó Lőrinc

Három lélek

Pezsdült lassan az osztály élete
s vele az enyém; de szinte sose
tudtam, ki vagyok, s mit teszek, s miért.
Egyik lelkem a valóságban élt,
tevékenyen, ahogy a többiek,
vígan jött-ment, játszott, verekedett,
úgyhogy néha csak bámultam: Ki ez,
s mi közöm hozzá?... Óh, mert semmihez,
semmi földihez nem volt még köze
másik lelkemnek. Annak, akibe
oly könnyen átszenderűlt ez (ez az
első, a testi): Az csöndes, csupasz,
s magányos volt, tétlen álmodozó!...
De bármit bármelyik, többnyire jó
volt, amit tett, míg külön tette, míg
mintegy magától - csak a harmadik
vált szégyenemre: az az állapot,
melyben a gyors átmenet dadogott.