Szabó Lőrinc

Házunk barátja

Baudelaire lakónk, házunk barátja lett.
"Mindig búsult?..." - nézte a metszetet
anyám, a költő arcképét; s ha a
lelkeit hívta, ahogy Mamika
vagy Ferenc József, már Baudelaire is ott
volt közöttünk, s ő is türelmesen
koppintgatott - egy: nem; kettő: igen -
sőt nagyon jó válaszokat adott.
Néha én is leültem a kerek
asztalkához. "Kérdem a szellemet:
fogom-e verseit fordítani?"
"Fogod!" "S jól?" "Jól!"... Jó ilyet hallani,
ilyen biztatást... Hét év mulva, hogy
kész lett a magyar Baudelaire, nem jutott
eszembe a jóslat... De anyuka
előtt rég szent volt a költő szava:
egy tyúkunk eltűnt, s ő Baudelaire-en át
rögtön lefülelte a tolvaját!