Szabó Lőrinc

Hőscincér

A deszkává szeletelt, szomorú
fatörzsben fejsze, gőzfűrész, gyalu
mind elkerűlte: öreg évekig
nem tudtuk, a halottban mi lakik.
Ma aztán, reggel három tájt, mikor
oltottam, ijesztőt reccsent a polc...
Mi az? Szú? Egér? Kisértet?... Agyam
szorongott; s bátran, céltudatosan
őrölt a titok... Tán a túlvilág
fúr puskacsövet rám a falon át?
Kém? Betörő? Nem mertem gyújtani...
A láthatatlan rém a hajnali
órákra ki- (vagy be-) rágta magát;
s nyíl koccant ablakomnak. "Az anyád!" -
pattantam... Zsupsz! Tán szárnyas skorpiót
vertem le?... Nem: hőscincért! ragyogót!...
Lent ujjnyi lyuk s lisztpor... Szántam szegényt...
Öt évig készült. - Vége. - Minek élt?!