Szabó Lőrinc

Lelkiismeret

Fő-hóhérom a lelkiismeret
maradt. Ahogy a tengeribeteg,
fordúltam ki magamból, ha csak a
szeme villant is. S az lángolt, csupa
vád s büntetés: isten, az elhagyott,
s a jog, a morál, s ami még nagyobb,
az igazság igénye szüntelen
nőtt bennem. Minden célom és hitem
magát fürkészte, földi s mennyei:
nem téves-e, rossz-e? Érv s szempont ami
ellenfelemé volt, úgy érdekelt,
mint akár őt. Perc és részlet helyett
az Egész, a Teljes, a Végleges
vonzott, valami Több-Mint-Én, nemes
és örök; a hibás tett s gondolat
mint szégyen mart, mint szenny, mely rám ragadt
vagy épp belőlem sajdult: bűneim
sebeiből nőttek erényeim.