Szabó Lőrinc

Sárga liliom

Mi bánt? Mi? A sors! - Ne nevess ki! - A
sárga liliomnál, a pocsolya
partján álltunk - emlékszel? - süppeteg
nádon, tőzegen imbolyogva, meg
ölelve egymást és csókolva (te
félve, hogy látnak, én boldog fene-
bánja-kedvben). A kékbőrű vizet
néztük; s már nyúltam, letörni, neked,
tündérkém, az új tündért, amikor
észrevettem, hogy egész hangyaboly
szorong rajta: az áradt Balaton
felett, mint egy zöld-sárga árbocon,
ott rekedtek: az illat és a méz
csalta csapdába őket, a munka és
kötelességtudás: vagy ötvenen
őrjöngtek a kis, nyurga szigeten,
rabok, veszendők... Lám! - gondoltam, és
szívem elszorult. - Ennyi az egész.