Tompa Mihály

HALLGASS...!

Hallgass, hallgass, elkésett dal,
Szebb napoknak képe, társa!
Lomb, virág ha tégedet hall,
Még fájóbb lesz kimulása.
Hallgass, hallgass, elkésett vágy,
Ne vérezd a szivet jobban!
Kit remény, kedv, minden elhágy:
Hadd veszítsen megnyugodtan!

Bús a tájék hervadáskor...
Ugy elnémult a dalos had!
Hegy-völgyön a tündér sátor
Ki hitte, hogy igy leroskad!
Ki hitte, hogy haloványon
Huny le a szép csillag fénye?
S szép reménység, boldog álom:
Fájdalommá válik végre?

Zaklató vágy, néked éltem!
Keblem égett s el nem hamvadt;
Elhagyattad jókor vélem
Az őstelket, a nyugalmat!
Magas szirten vérzéd lábam,
Majd a mély tengerre űztél!
Nem hagyál a palotában,
Nem hagyál a pásztor-tűznél!

Nyertem szivet, boldogságot,
S oda hagytam, oda, érted!
Kór szivem gyógyulni vágyott,
S tudva szíttam édes mérged!
Im! lassúlunk mind a ketten...!
Aggott sólyom, vedlett szárnnya
Repült bár a fellegekben:
Csak a szomszéd fáig szárnyal.

Boldog tájak! nyugodalmas
Hűség karja... tűzhely lángja!
Erőtlen vágy, hallgass, hallgass!
Lelkem a mult vérzi, bántja!
Tört virághoz, hullt levélhez
A nyájas dal hasztalan szól...
Szivem is csak betegebb lesz
A mosolygó gondolattól!

Oh csak vissza, vissza térne
A szép nyárnak fénye, lombja!
Ború gyűlne bár az égre,
Mely szélvészben lángját ontja.
Hah, csak bírna! szállna véled,
Oh vágy, e szív kénye-kedvén!
S magam ismét a nagy élet
Zajgó hullámára vetném!