Tompa Mihály

HALOTT FELETT.

Ti boldogító szép szemek,
  Sugárotok hogy elfogyott!
  A zengő ajk hogy megfagyott!
Szív és kebel minő hideg!

Nem értél sok bút s örömöt;
  Korán jött élted alkonya,
  Hogy légy a sír menyasszonya...
Fehér rózsák fürtid között!

Lehervadt ékes rózsaszál,
  Mosolygásod nem ösmerém,
  Míg a tavasznak idején
Az életfán virágozál!

Járván az élet útait, -
  Nem vendég, szomszéd vagy rokon, -
  Por és verejték arcomon,
Fáradt zarándok állok itt!

Megtámasztom vándorbotom,
  És összetéve két kezem,
  Bánkódom és emlékezem...
S úgy jól esik a fájdalom!

Vándor vagyok; - az idegen,
  Korán, korán lehervadott
  Fehér liljom, fehér halott!
Megcsókol, és tovább megyen.