Tompa Mihály

HÓFELHŐKKEL...

Hófelhőkkel küzd az ég,
Völgy, halom bus puszta még;
  Gyors szellőin a tavasznak
  Messze szállj el, barna felhő!
  S langy melegben a mezőnek
  Reszkető füszála felnő.

Várunk, várunk... hol maradsz
Élethintő szép tavasz?!
  Jőj el és uj pázsitot hozz,
  Annyi uj sir hantolatlan:
  Jobb a nyugvás, szebb az álom,
  Mely virágos hant alatt van.

Áll a vén cser zordonul,
De majd rája lomb borul;
  Ne féltsd: hogy vésszel csatázván,
  Sudára ing, ága csattog:
  A szilárd gyök, törzsökével
  Rendületlen áll alattok.

Tömlöcben van a patak,
Öröm s zaj meghaltanak;
  De a meleg napsugártól
  A rögbül is élet pezsdűl:
  Visszatérnek a madárkák,
  Öröm és zaj, seregestűl.

Jőj azért, szép kikelet,
Öltöztesd a bérceket!
  Hadd fakadjon a halomnak
  Aranyfürtü venyigéje;
  Hadd csattogjon a ligetnek
  Édes ajku fülmiléje!

Van tán még, amért igyunk...?
Amiért szóljon dalunk!
  Hisz az élet még ki nem hal...!
  Mig ki nem fogy bérceinkből,
  Mig ki nem fogy kebleinkből
  A magyar bor, a magyar dal!