Tompa Mihály

MÁRIÁHOZ.

(midőn zárdába készült)

Nézz széjjel még e szép világon,
Ugy is végkép idehagyod!
Csak sejteni s nem látni enged
Azontúl rácsos ablakod!
S barátodtól fogadd el e dalt...
Bár benne más hang zengene!
S ne volna, int most, búcsu-ének,
Holtat kisérő gyász zene!

De míg mennél: járd be a halmot,
A koronás, bükkes tetőt;
Nézd: a rónán felcsillogó tó
Vidéke tarka képet ölt!
Szellő s illat míg váltva csap meg:
A völgybe szállj le egyedűl:
Hol csermely fut, madár dalolgat,
S a lombok közt le s felmerűl.

A harmatos, hüvös korányon,
Menj el kerted virágihoz;
Merengj az esti fényen, amint
Bércet, felhőt bearanyoz.
Virassz fenn csendes tiszta éjben...
Várd meg, midőn fölkél a hold,
És újabb bájt a bájos éjhez
Távol szóló furulya told.

Olvasd meg a költőknek álmát,
Előttök tárd fel kebledet!
Hallgasd a boldog ifjuságot,
Midőn vigad, midőn szeret.
Hajolj le a játszó gyerekhez,
Nézd kisdedével az anyát;
Szived kérdezd ki mindezekről,
S figyelj reá: mily hangot ád!?

Ha mindez már lelkedre nem hat,
S nincs érdeke, nincsen szava
Az életnek s a szép világnak,
Mely kötne, mely marasztana;
Ha könybe már nem lábad a szem,
E földet únó tiszta menny...
Melyet javall az ég sugalma:
Menj a pályán, leányka, menj!

Mondod: hogy ott is kék az égbolt,
Madár ül a fán, zengve dalt,
Fut a csermely, nyilnak virágok...
- Oh hölgy, magad ne csald, ne csald!
Csudáival a nagy természet
Ugy hat reánk, ugy szép nekünk,
Ha keblünkben szint' oly világ van
S vágyunk, remélünk, szeretünk.

S majd amidőn a szent küszöbre
Teended oh hölgy! lábadat:
Sajgó érzésed a világra
Hagyd künn, hol a világ marad!
Ha titkos bút viszen be lelked:
Bevitte a vészes magot,
Melyből midőn koránse vélnéd,
A megbánás fölsarjadott.

Ha megzendűl a néma boltív
- Halk mélán szól az orgona, -
S oltár elé szent társaiddal,
Áhítatos lélek vona;
Vagy celládban, szűk mécsvilágnál
Az éj bus hangulatba ejt,
S martírok képe néz a falról,
Kik itták a méreg-kehelyt:

Óvd lelked a kisértetekről!
Mely minket itt nyugtat, vezet:
Gonosz, bűnös játékot űzne
Emlékezet, remény veled!
Szalasszon egy sohajt ki ajkad,
Könyűd titkon perdüljön el
Sorsod miatt, vagy földi tárgyért:
Hogy vétkes légy - a perc közel!

Ifjú vagy még, maradj közöttünk!
Az életnél mi édesebb?
Szép lelked azzal is kibékül,
Mi rajta folt, mi rajta seb;
A szélvész port szór önmagára,
Tisztán megy a lágy fuvalom;
Élj és békülj ki tenmagaddal...
A földön sok gyönyör vagyon!