Tompa Mihály

MÁS A CSÁSZÁR KATONÁJA, MÁS A HAZA KATONÁJA.

Egyszer volt egy ember, - nem mese a dolog,
Azért hogy hozzá ily meseformán fogok.
Annak az embernek volt két legény fia,
Gergely az egyike, János a másika.

Jó két fiú is volt, nem lehet mondani,
Mégis az anyjoknak kedvesebb volt Jani;
Az a gyengesége lévén sok anyának:
Hogy egész bolondja legkisebb fiának.

Ahogy bejött ez a nagy katona-világ:
Katonának adta sok apa a fiát;
Jánost is kivánták, de az édes anyja
Gergelyt ösztökéli, csak őtet nógatja:

'Te vénebb vagy, eredj! Jánoskám, te nem mégy!
Hisz csak húszéves vagy, Gergely már huszonnégy;
S ép e volt a baj, mert törvény szerint akkor
Az idősebbikre nem került még a sor.

Szörnyű háborúság lett ebből a háznál,
Leebb nézték szegény Gergelyt a kutyánál;
Sokat nyelt, fejére szállott piszok, mocsok;
Kétszer annyit koplalt, két annyit dolgozott.

Végre szólt, megunván a méltatlanságot:
»Anyámasszony! Én hát katonának állok!
Ugyis szálka vagyok a kelmed szemében;
S erre az életre kedvem is van régen;

Hanem én nem megyek, de senki fiáért,
Ha katona leszek, leszek a hazámért;
A kedves fiokat váltsa meg kelmetek,
De én csak nem teszem. Az Isten áldja meg!«

Gergely elment. Azért János nem lett szabad,
Mert az ujoncok közt bejegyezve maradt;
Sőt a sors-huzáskor szegény úgy megjárta,
Hogy a fekete szám maradt a markába.

Szegény bolond anyja majd kétségbe esett,
De pénzzé tett mindent, amit csak lehetett;
Féláron túladott földecskén és réten,
S egy cigányt fogadott fiáért jó pénzen!

Bizony pedig édes jó atyámfiai!
Dunába kén azt az embert hajítani:
Aki igy cselekszik, és nem fáj a lelke,
Hogy nincs honvéd fia, és van szabad telke.

Mert csak cudarság, hogy fia helyett holmi
Bitangot, cigányt küld honáért harcolni;
Van e mellett olyan bolond s szerencsétlen,
Hogy a fogadásban koldús lesz végképen.

Csapjatok fel tehát, jót mondok, legények!
Mert másképen meggyőz a muszka, a német,
S akkor jaj keserű! az visz katonának,
Hogy hirét sem hallod ennek az országnak.

A János apja is gondolt ilyen-formát,
S keservesen nézte földje, rétje sorsát;
De nem szólt, mert kedves jó élete párja
Sátán-természete a száját bezárta.

Azonban múlik az idő lassan lassan,
Gergelyről semmi hír, de Jánoska megvan;
Az apja öregszik, ő lepzsel, csavarog,
A pusztuló háznál roszúl megy a dolog.

Hat ökrök volt, mostan két rosz lovuk van csak,
Zálogba a  föld, rét egymásután ballag.
A kenyérnek-való el nem tart már ujig,
Nem ölnek, nem fejnek, - van adósság untig.

Mert biz ezelőtt is Gergely volt a gazda,
Nem a kedves János, ez a nagy mihaszna;
A sok pénzt az anyja kivetette érte,
S maholnap miatta kerül zsellérségre.

És a kenyérből sem esznek már eleget,
A fedél is másé árva fejök felett;
S midőn hő lelköknek nincs már lenni hova;
Otthon terem rögtön Gergely a katona.

Elpusztúlt, odalett a rendes ház tája,
Szive facsarodik, ha nézni kell rája;
Hát még ha tekint az inséges háznépre:
Zokogva boritja kezét a szemére.

Mint egy öreg koldus, olyan szegény apja,
Tüskés ősz szakállal, folt hátán folt rajta,
Édes anyján is van elég amit szánhat,
Hibás volt, de meg is törte inség, bánat.

Kipanaszkodván és kisirván magokat:
Elmondta Gergely, hogy látott, próbált sokat,
Hanem Budavárnál meghibált a keze,
Haza kellett jönni, nem szolgálhat vele.

Aztán monda, hallván mikép alámentek:
»Apám uram sohse búsúljanak kentek!
Majd fordítunk rajta, elég most a nékem,
Édes mindnyájokat hogy életben értem!

Rosz a kezem, de még elbirom a dolgot,
A ház körül lassan csak elcsetlek-botlok;
Aztán meg akad is egy-két garas nálam;
Hogy azt a kis földet, ha élek, kiváltsam!«

Hire futván pedig, hogy Gergely itthon van;
Ösmerős, atyafi mindjárt nálok toppan;
Az egykorácsúak, fiatal legények,
Gergelyékhez sokan begyülekezének.

Beszélgettek - megy a beszéd, ha megindúl,
No, egy kis bor is volt, de nem a rendin túl; -
Gergely volt a gazda, csak töltögeté, de
A boránál jobban esett a beszéde.

»Látjátok, mondotta a többek közt Gergely, -
A katonaságtól félni bizony nem kell!
Nem úgy van már, mint volt régen, az a nóta
A katonára szól egy esztendő óta.

Ezelőtt, ha csak a kereket nem kente:
A sok német miatt nem volt előmente;
S ha kiszolgálta a keserves tiz évet:
Elcsapta a császár, éljen, ahogy élhet!

Most ha jól viseli magát, s még efelett
Irást is tud, akár kapitány is lehet;
S kinek a hazáért a testi megkékül:
Nem hagyja aztat a haza semmi nélkül.

Nem volt hajdan pénzi, nem volt becsületi,
Csak félvállról hányták még a szót is neki;
A fehércseléd is alig nézett rája,
Mondván: nem mégy tőlem; ebadott fikája!

De most, most...! Istenem, majd széttéptek néha,
Hat helyre is híttak, vittek kovártélyba;
S volt minden...! Ur, szegény most katonát ha lát:
Szivesen látja mint az Isten angyalát!

Hogy Budát bevettük - sohse felejtem el!
Mert ez a dicső nap, de szót is érdemel, -
Minket sérűlteket Pestre küldtek által
S ott egész beszórtak a lányok virággal.

Hát egy úri lánynak tréfábul azt mondom:
Csókoljon meg, eszem a szivét galambom!
A meg odaugrik, - összecsókol szépen,
Pedig olyan véres, poros volt a képem!

Mindenfelől tapsolt, kiáltozott a nép:
Éljen a szabadság, a haza, a honvéd!
Az a sok dicséret... az a szép lány csókja...
Hej! csupa menyország a katona dóga!

Aztán meg csak van is biz annak láttatja:
Ha az ember magát emberűl forgatja;
Nézzétek csak... s ezzel elővesz egy zacskót,
S az asztalra önti benne ami csak volt.

Bámul a társaság, ő meg szól ekképen:
Ezt a bankót leltem egy német zsebében,
Kit leszúrtam, mint egy almát, a lovárul,
Midőn a csatában felém vágott, hátul;

Nézzétek csak ezt az öt pár sárga csikót,
Ki ezt nekem adta, tudjátok-é ki volt?
Görgei vezérem! éltesse az Isten!
Mivel Isaszegnél a dolgot jól vittem.

Ezt a többit azért adta kapitányom,
Hogy Budán legelőbb voltam a párkányon.
Van itt pénz! - többet is ád pedig az ország,
Csak az Isten jóra vigye ki a dolgát!«

És a derék vitézt bámulta, dicsérte
Egész éjfélig a falu legénysége;
És közülök három kedvet kapván, másnap
Nagy éljenzés között elment katonának.

Gergely pedig a pénzt el nem itta-ette,
De kis birtokát a zálogból kivette;
Gazdálkodik, - öreg szülőit táplálja,
S kevély rá, hogy volt a haza katonája.