Tompa Mihály

MELEG FORRÁS.

Tetőre, rónaságra
Borult hó-szemfedél;
Mi jól esnék szememnek
Egy zsenge zöld levél!
Hol virágot a holt fejére
A hűség keze szed:
Még gyász-füzér sem ékesíti
A holt természetet.

Míg bús egyformaságon
Fárad szivem, szemem:
Hiába száll az égre
Vágyó tekintetem;
Két hervadatlan égi rózsa,
Mely fény-szirommal meghasad:
Nem int kelet s nyugat felől rám
Korány és alkonyat.

Meleg forrás! te hozzád,
Te hozzád térek én!
Hol zöld pázsit mosolyg rám
Nagy télnek idején;
A bősz vihar, hófúvataggal
El nem temet, - habár befed,
Meleg habbá olvasztja azt is
Langyos lehelleted!

Nem bánom én, ha zúg is
A téli fergeteg;
Lakásod kis vidéke
Nyugalmas és meleg!
Egy tündérkéz zöld pázsitodra
Virágot hint, lepéket hív;
Légy üdvöz, üdvöz, életemnek
Meleg forrása: szív!