Tompa Mihály

SÁMSON.

Mely vak-szeszélyesen roszat, jót osztogat
Az örök végzetet te nem vádolhatod!
Nem volt hozzád fukar, adott sokat, sokat...
Bátor nemes szivet, daliás alakot;
S mely sátorként fedi a vállat s büszke főt:
Hajadban hordod a szépséget és erőt.

Rajtad mentek gyakran felbőszült ellenid,
Kőfal közé csaltak, s rád csukták a rekeszt,
De te földhöz veréd azoknak ezreit,
Kapustól, pántostól magaddal vitted ezt.
Erő s csel ellened mily sok gonoszt mivelt,
S letiprád az erőt, - átléptél annyi cselt.

De, aki karjaid nyers gúzsát, kötelét
Mulatva tépted szét ellenségid között,
Te, ki puszta kézzel elnyomtad, megöléd
Az erős oroszlánt, amely utadba jött:
Vigyázz! veszélyben vagy, - nincs rettentőbb veszély
A csábitó asszony lágy ölelésinél.

Eléd büvös karját terjeszti Délila,
Mosolyog, hiteget, lágyan keblére von,
Szived felé repűl szó és mosoly nyila...
De halált rejt a csók ajkáról ajkadon;
Hajadban jár keze! hah, vond el a fejed...!
Újjai közt éles, gyors ollót rejteget.

Oh, erőt ne végyen rajtad a gyengeség!
Mutasd meg, hogy ki vagy - itt a nagy pillanat!
Hajfonadékidba erő s kincs rejteték,
Nyitva legyen szemed és zárva ajakad!
Nehogy megbélyegző s gyászos inségre juss,
S malmába fogjon a ravasz Filiszteus.