Tompa Mihály

SÁNDOR BÁCSI.

Kész december
Már a kelmed
Fehér haja, ősz szakála!
De a szíve,
A kedve még
Mindig az áprilist járja.

Élte lakzi...
A gyógyszer torkán
Nem ment még le egy gyüszűnyi, -
Mi bordában
Szőtték fonták,
Hogy el nem tud immár nyűni?!

Hatvan évet
Hord a hátán,
S megszentülni mégis jókor?
Nem szelídül,
Még hamisabb!
Olyan kelmed, mint az ó bor.

Bor a teje
Vén gyereknek;
Jó az új is, jobb a régi!
Igyunk egyet,
Jó barátim!
Mindig csak ez a vers régi!

És viradtig
Dínom-dánom,
Szól a kakas egyszer, kétszer,
De e hangtól
Ugy irtózik!
Búvik tőle, mint szent Péter.

Búvó-hely a
Pince öble,
A tivornyák ősi vára;
S halálig nem
Kapitulál:
Ő esik el utóljára.

Egykor ugyis,
Amint tudjuk,
Zászlótartó volt a hadban;
A zászlóból
Már csak a nyél,
A hős tettből egy kulacs van!

S ő a talpán
Mégis ember;
Egy étetés neki Kassa;
Csak azért is
Elmegy addig,
Hogy magát kisétálhassa.

Olyan föld ő,
Hol bürök, gyom,
Rózsa, gyógyfű föltenyésznek;
Vidor kedve
Röpkedő méh:
Hord azokról édes mézet.

Gondja nincs a
Nagy világra,
Ahol vér és tinta folynak;
Maradjon hír
A vitéznek,
A sok betű meg a molynak!

Nem ad gondot
S pénzt kamatra,
Zárja bé majd más az ajtót!
Ugy is minden
Hasztalanság:
Ami csak lesz, ami csak volt!

Tudomány, hír,
Hatalom, fény:
Látó vakság, fényes járom;
Egyik ember
Mélybe sülyed,
Más elvész a magasságon!

Kelmed, látom,
Tartja, amit
Salamon szólt hajdanában:
Mikép a  nagy
Bölcseségben
Hasonló nagy búsulás van!

Nem is búsult
Életében;
Jól teszi, bármit mond a pap!
Kik foltozzák
E világot:
A bölcsek  sem boldogabbak!