Tompa Mihály

TAVASSZAL.

Vídul a föld ábrázatja,
A jó Isten megmutatja
Néked ember, hogy szeret,
Adván újra kenyeret!

Gazdagon rügyeztek a fák,
S majdan bimbaik kinyitják;
S őszre, termett ágai
Földig fognak hajlani.

Télen által kik megéltek:
Járnak már a dolgos méhek;
S nem soká a puszta sejt
Méztől leszen drága, telt.

Szemzik már a szőlő-tőke,
Örvend szivünk jó előre,
Mikor hordó, átalag
Musttal telve állnak.

A meleg hó lágy pelyhében
Megmaradt az őszi szépen;
És ha nem jő rá csapás:
Vidám lesz az aratás.

Eregesd ki a jószágot,
Készíts ekét, készíts jármot!
Szánts, vess, - törd az ugarat.
Aki nem vet, nem arat.

Munkásság az élet sója,
A romlástól mely megójja;
S csak az, aki nem hevert:
Várhat áldást és sükert.

Ne légy mégis vak reménnyel!
Okosan nézz őszre széjjel:
Az esztendő mit adott?
- S nyugtán dicsérd a napot!