Tóth Árpád

1904 VILIRŐL

Üldögélek a Nagyerdőn,
Elhallgatom elmerengve
Nyírfalombok zizzenését.
Ó, mikor még együtt jártunk
Nagyerdei nyírfák árnyán,
S úgy hittem, hogy leveleik
Örömükben csodanótát
Tapsolnak ki lágy tenyérrel.
Most is itt vagy. Érzem, érzem.
Bár nem látlak, itt kell lenned,
Itt nevetgélsz új pároddal
Valamelyik nyírfa árnyán.
S míg leszáll a lila alkony,
Messzi nyírfák rám sziszegnek,
Görbe törzsük megvonaglik,
S mintha mind-mind egy-egy nyelvét
Mennyre öltő kígyó lenne...