Tóth Árpád

1917 REZIGNÁCIÓ

Már borús, örök körben kering
Lomha léted, útad elveszett,
Mert arany fonálod, mely szerint
Járj, elejté csüggeteg kezed,
S immár pályád fájó labyrinth,
Lesz-e még, ki rajta elvezet?

Lesz-e égi angyal, akinek
Karja védjen útaid sivárján?
Vagy akár remény: remek ivet,
Boldog hídat színlelő szivárvány?
Vagy ha más nem, egy szegény szivet
Lelsz-e még, mely mint te, úgy viv, árván?

Ó, jaj, már tetőled minden út,
Angyal és remény s szív elmaradt,
Helyed árva zug csak, méla sut,
S lelked bölcs lemondást, bús sarat
Téli kandallódul sírva gyúrt,
Mely nem ád hőt, csak füsttel marat...