Tóth Árpád

DANTE

Írt lázasan... S míg áldott tolla siklott,
Úgy rémlett: vérző szívvel csakugyan
Bejárja a bús, bíboréjü poklot,

S eléje két szomoru árny suhan,
Mint gerlepár, édes fészekre vágyva,
Fáradtan, halkan, csöndben, lassudan.

Az egyik a Francesca karcsu árnya,
Fehér vállát csapkodja szennyes orkán,
Védőn simul hozzá bús arcu párja,

S beszél az asszony, mézes alkony-órán
Hős Lancelotról, mint olvastak ők,
Mint reszkettek Ginevra bűnös csókján,

Hogy fordult egyet a világ velök,
Hogy égett a kettőjük ifjú teste,
Míg csókra összehajlott a fejök,

S hogy nem olvastak többet aznap este...