Tóth Árpád

DOBOS PAVILON-KESERGŐ

Van sok dobos közvitéz,
Van sok dobos torta,
De nagyerdei Dobos
Nincs minden bokorba,
Ajjajjajjaj, brühühü,
Sorsom de mogorva,
Dobosból már személyem
Ki vagyon kotorva.

Sírok, szemem már lobos
A sok égő könnytül,
Kis pavilon, szép dobos,
Sírva válok öntül,
Hol fogok én ezután
Nyári szezont nyitni
S nyári kiszolgáláshoz
Semmit se konyítni?

Téli étlapjaimra
Sok cikk volt felvéve,
Ami a publikumnak,
Nem ment a belébe,
De nem volt baj, megmaradt,
Jó vendéglős így arat,
Félretettem nyárára,
Kivittem a zöldbe,
S a Dobos étlapjain
Lettek eme avatag
Étkek leközölve.

Lehetett ott étkezni
Fává meredt sajtot,
S kapni pörkölt-alakban
Zamatos hashajtót.
Elvénhedett krémesek,
Dobostorták, rémesek,
Voltak a Dobosban,
Jajjajjajjaj, brühühü,
Régi időm, gyönyörű,
Hová tűntél mostan?

Kidobták a Dobosból
A sok nyári cikkel,
Dühében most bús szivem
Ugrál s olykor dsiggel,
Most már hazavihetem,
Magam búsan ehetem
A pörkölt hashajtót,
S a kőkemény sajtot
Kis baltámmal nehezen
Most magam tagolhatom,
S ezeréves szalámim
S illatos parizerem
Most magam szagolhatom.

Üldögélek egyedül
Az Arany-Bikába,
Annak is a második,
Rondább udvarába,
Könnyzacskót kigombolok,
S zokszavakat mondok,
A Dobosra gondolok,
S emlékére dombolok
Egy új szemétdombot.