Tóth Árpád

EGY EBRŐL...

Egy eb lohol az utcán, mért látom most meg ezt?
És mért tűnődöm el kósza és csapzott sorsán?
Hisz reszket a világ, és forró vért ereszt
Miriád seb... Egy eb lohol az utca sarkán...

Mily hang halt meg, mely valaha dalolt?
És ez az éhes és rettentő, sárga ebszem
A véghetetlen hűség szelíd, szép tükre volt,
Mért kell, hogy minden szépség odavesszen?...

Nem gondolok többé reá..... igyekszem...
De...
Ó, sárga, iszonyú, züllött, bús, árva ebszem...