Tóth Árpád

ITT AZ UGORKASZEZON

Kedves Nikita mester,
Örülhet most kelmed,
Mert nem kell csinálni több
Világtörténelmet.
Végigsimít kend
Ölében a kecskén,
És pihennek babérjaikon
Szép kettecskén.

Szerbek s bolgárok
Még egy-kettőt lőnek,
De aztán nagy béke
Napjai jőnek.
Széttörik az öreg félholdat
A vén török kiflit,
S mindegyik harap
Belőle egy cipflit.

S mi is hódítottunk, ugye, kérem?
- Mindegy, hogy miképen:
Négy csendőrrel csupán,
Vagy hős attakkal-é?
Mindegy - miénk a szép
Ada-Kaléh.

A londoni reúnió is
Leveti a diplomata-rokkot,
Nem játszik a James-palotában
Drukkos tarokkot.
(Eleget játszottak a kövér ásszal,
A Nikitával,
De végül elütötték
Egy albáni királlyal.)

Debrecenben is
Kitört a béke,
A színházügynek egyelőre
Hálisten vége.
Zilahy elment,
S Beöthy még nincsen itt,
Élvezzük az interregnum
Nyugalmas kincseit.
Örüljünk, hogy épen maradtunk,
Bár sok szépet nyeltünk,
Az Aranyeső már nem esik,
S a Hacacáré is eltűnt.
Sőt épebben maradtunk,
Semmint véltük,
Még a gyereknapot is
Túléltük.
Este van, feketén bólingat
A szenzációk lombja,
Szépen beleharapunk
Az ugorkaszezonba.
Elringat lomha nyári csend,
S arra se figyelek már,
Hogy a Désy-pörben mit vall
Szegény beteg Elek Pál.

Oly édes is volna
Ez az ugorkás szender,
De meg vagyon írva:
Nem lehet boldog az ember,
Mert sokszor fel-felriadok,
És sokszor úgy szeretnék sírni,
Miről fogok most már, kérem,
E lappal kötött szerződésem
Értelmében
Mindennap vicceket írni?