Tóth Árpád

NÉMETH ANDRÁS TAVASZI VERSEIBŐL

Most kezdődik a tavasz,
Rügyeznek a bokrok,
Kivirulnak kereken
A saláta-csokrok,
Kivirul az arcom is,
Azazhogy a képem,
S a tavaszi túszteppet
Örvendezve lépem.

A tavaszi túszteppet,
A tavaszi táncot,
Úgy járom én, hogy hozok
Egy beteg fináncot,
Zöld ruháját lehúzom,
Szétmetélem szépen,
S tavaszi spenót gyanánt
Feltálalom lében.

Beadom a vendégnek,
És amikor látom,
Hogy egy kicsit elájul
Bús pasas barátom,
Hozatok egy giesshüblit
Fellocsolni őtet,
S mert giesshüblim vitriol,
Nem ájuldoz többet.

S ha a pasim odalessz
Gyomormérgezésben,
Hullájára felugrok
Táncot ropni szépen,
A tavaszi túszteppet
Úgy járom el én itt,
Hogy a szegény pasasnak
Szétrugom a bélit.

S hogyha önök azt kérdik,
Mi a célom evvel,
Azt is elárulom én,
Hogy szívem mit tervel,
Azért űzöm ezt a szép
Vendégölő sportot,
Hogy megvalósítsak egy
Nagy étlap-reformot!

Eddig ugyebár, kérem,
Az volt divat nálam,
Hogy a nyúlpaprikást én
Macskából csináltam.
De belátom, unalmas
Ez a régi trükköm,
Valami új, szép "fogást"
Kell immár "kisütnöm".

Macska helyett most tehát
Vendéget öldöklök,
S hogyha majd a kosztomtól
Egy vendég megdöglött,
Jégre teszem, s hat hétig
Megaszalom ottan,
Aztán majd feltálalom
Gulyásnak nyugodtan.

Lesz menümön "főtt gentry",
S lesz majd "sült paraszt" ott,
Így fogok én kimérni
Szenzációs kosztot.
Hej, vendégek, hej, pasik!
Gyertek tehát, gyertek!
Tavaszi vendéglőmbe
Gyertek, hogyha - mertek!