Vajda János

Kell-é hivatal?

És hivatalt vállaljak én is?
Már mint én, ugy-é? - hivatalt?
Szép, gyönyörű valóban a terv,
S nem utolsó a gondolat.
Egy kevés munka, s azért a
Szerelmes arcu huszasok
Halk csöpögése, csurogása...
Nagyon fölséges szép dolog.

S talán ideje volna is már
Hogy meggondoljam magamat?
Hadd lám csak hát: egy porció rang,
Majd egykor tőkepénz, kamat.
És felemás csizmám helyett is
Egy egész újat vehetek, -
Úgy van! nincs mit tovább tünődnöm,
Hivatal után sietek.

Menj hát az anyaszentegyháznak
Eltévedett birkája te!
Csakhogy megtérél valahára,
Eredj az isten nevibe,
Simítsd alá égbekiáltó
Jakobinusi hajadat,
S egy pohár vízben kereszteld meg
Pogány, korhely hibáidat!

No indulj hát a kegyelemnek
Öles hosszú ajtóihoz!
Vesd el magad, mint a darabfa
A főnök úr csizmáihoz.
Előtted a rózsás jövendő,
Csak egy kevéssé könyörögj...
Ördög, pokol! hát mégsem indulsz?
Hiszen kegyelmes urak ők!...

Nem, nem megyek!... ne bántsatok; még
Van egy falatnyi kenyerem;
Oh, várjatok csak egy napot még,
Talán majd jobban éhezem...
Most elsétálok a Dunához,
S a napsugár alá ülök,
És míg a zápor el nem oltja,
Makrapipámból füstölök.

Oh, hadd maradjak, ami voltam,
Rongyos szabadság! a tied;
Bocsáss meg, hogy ha gondolatban
Megbántottam szentségedet.
Hadd látogassam ezután is
Könnyel szentelt oltárodat,
Hadd harcolok megszaggatott, de
Becsületes zászlód alatt!...

Ábrándjaim, ti lelkem apró
Tündéri! ne féljetek;
Egy világért se engedem, hogy
Aranybilincsbe verjenek.
Jertek ki bátran a szabadba,
Mulassatok itt keblemen
Nyugodt örömmel, nevessünk jót
Az öreg Szentgellérhegyen.

- De ne bántsuk; hisz tönkre vágta
Szegényt a revolució;
A jó öreg! ő volt hazánkban
A legelső táblabiró.
Mérgében szinte zöldül, kékül,
Majd meg vörös lesz, mint a rák,
Hát még ha tréfából fülébe
Súgnám e szót: köztársaság!...