Vörösmarty Mihály

A CSENDES HALÓ

Este létemnek, szomorú enyészet,
Mely felém gyengén lebegő ködökként
Elhaló fénnyel közelítsz, pihenj meg
          Csendes utadban.

Hagyd az életből sietőt örűlni
A mulandóság temető vidékén.
Nem soká, hajh! nem, kicsapó vidámság
          Csalja utólszor.

A szelíd emlék hata meg, s enyelgőn
Vet sugárt éltem hideg alkonyába:
Égre leng lelkem, szivem itt telik meg
          Földi örömmel.

Egy kis órát még, kiveszés határa!
Lám nyugat dombján mulatoz napunk is,
S lankadottan néz lehunyó tüzével
          Futta helyére.

Börzsöny, 1822