Vörösmarty Mihály

A CSERMELYHEZ

Oh selyme a vizeknek,
Kis csörgeteg,
Víg árja nedveidnek,
Hová pereg?

A titkos völgynyilatnál
Mi vár, mi von,
Hogy dőlsz, mintha te volnál
A Balaton?

Mért, mintha nászra lejtne,
Kereng habod,
S zeng, mintha dalt rebegne,
Kis oldalod?

Tán szebb virág virágzik
A völgy ölén?
Tán szebb nap fénye látszik
Hüs rejtekén?

Vagy Emmi rózsaképe
Hajnallik ott,
Hogy oly nagyon siet le
Futó habod?

Oh fuss, s ha habjaidban
Enyhűl alant,
S mint csillag, keble lassan
Leáldozand;

Oh vidd e rózsabimbót
Vidd lejtve le,
Gyengéden szíve halmát
Illesd vele.

Mondd, hogy ki téged külde,
Az én vagyok,
Hogy lánggal égek érte,
S hogy sorvadok.

S ha erre meg nem indúl
Szánó kegye,
Zúgjad, hogy szíve márvány
Mint kebele.

1829