Vörösmarty Mihály

A GŐGÖS

Összemértem szép szemével,
     Szöszke Lilla szép szemét;
Bájos arca kellemével
     Phyllis arca kellemét;

A mosolygó Daphne ajkát
     Ajka kedvességivel,
Termetes Ninon növését
     Termetével, nőttivel.

Ámde mását nem találom
     Déltől fogva éjszakig,
Nem találom, bár bolyongjak
     Napkelettől nyúgatig.

Ő van egyedűl szivemben,
     Képe kísér mindenütt,
S hasztalan nézek hasonlót:
     Semmi szépség rá nem üt.

Úgy ragyognak tiszta arcán
     Szép sugárú szemei,
Mint az ég derűletében
     A setét éj csillagi.

Nézzek hát a csillagokra,
     Melyek ott fenn bolyganak,
A magas szép csillagokra,
     Hogy vidúlást adjanak?

Ah ezek is oly kevélyen
     Néznek rám, mint szinte ő,
Oly hideg, csalóka fénnyel
     Futnak el, mint szinte ő.

Egyedűl a hold borong még
     Itt a fák alatt velem,
És rezeg halvány világa,
     Melyben képemet lelem.

Egyedűl a fülmilének
     Szívszorító bús dala
Zeng, midőn epedve járok
     A ligetben tétova.

Börzsöny, 1822