Vörösmarty Mihály

A KÖZELGETŐ VESZEDELMEKNEK ISZONYÚ CSAPÁSIT KÉPZELŐ SZIVNEK PANASSZAI

Hogyha az erdőkön lett volna világra jövésem,
     S ott egyedül lettem volna reszketve magam,
S a zuggó fák közt rettegtem volna vadaknak
     Ordító szavokat, s küszködözéseiket,
Ily vad borzasztó esetek közepette meghuzván
     Én magamat, nyelvem forgana szótalanúl.
Mostoha sorsomnak szomorú kebelébe kijutván,
     Tám lekötött nyelvem megszabadulna nekem.
Most, mikor Istenség szollást is engede, némán
     Hallgatnék, nyomorúlt s bal esetekre kiszánt,
Oh, jó s rossz esetek igazán kiadója Teremtőnk
     Távoztasd, ha lehet, e panaszimnak okát.
Sirjához közelit bajoló pályája Atyámnak
     Egymást váltogató emberi évek után.
Tagjai csüggednek, s már teste is romlik hanyatlik,
     Oh mire jut, mire jut ennyi veszélek után!
Oh Kedves Nemzőm! Szűlőm! és Kedves Öcséim!
     Nénéim! Hugaim! Oh mire jut fejetek!
Tám valamely idegen még szán fetrengni veszélbe
     Színből s még mélyebb károsodásra hozand?
Tám idegen nemzet gyilkos uradalmai által
     Kínoz? Mely szomorú, és bal esetekre juték!
Távozz, oh, komor éj rút fellege, menj el előlem
     És ti csalárd Sorsnak képzeti tűnjetek el.

Pest, 1817