Vörösmarty Mihály

A MAGÁNY

Ő az! e szív választotta
     A legédesb lány,
Aki ott a sokaságban
     Áll zöld part fokán.

Ő az! angyaljó szivének
     Szép követjei,
Szerte járnak a seregben
     Félénk szemei.

S mindenütt van, mindent eljár
     Szeme, mint villám;
Egyre nem mer rátalálni,
     Egyre, csak reám.

De ha távol elmaradt a
     Zajló társaság,
És fölénk a szent magányban
     Hajlik biztos ág;

Akkor nem titkolt örömmel
     Nyílnak karjai,
Csókkal, édes szózatokkal
     Ömlők ajkai.

Akkor, amit rég epedve
     Vártam, meglelem:
Szép ölében álmodozni
     Hágy a szerelem;

S éljük, míg az ér sietve
     Űzi habjait,
Visszahozhatatlan órák
     Boldogságait.

1831 vége