Vörösmarty Mihály

A SZERELMETLEN

Fájdalmasan folyt sok napom ifjuság
Szép kezdetében bús szerelem miatt,
     Örömtelen foly alkonyában
          A szerelem lobogása nélkül.

Elhűlve bolygok zöld tavasz ékein,
Nincs annyi lelkem mint egy az ágakon
     Repkedve játszó kis madárnak,
          Mely rövid álmairól danolgat;

És híja társát, csalja szerelmesen
S minden kicsin toll rajta örűl, keserg:
     Én a telek vad pusztaságát
          S hordozom a jegeket szivemben.

Oh ifjukornak bíboros istene!
Még nincs-e tiltva visszamosolyganom,
     S tündér szerelmek rózsaberkén
          Szednem az égi gyönyör virágit?

Oh add meg ismét a zokogó panaszt,
A fájdalomnak kínait, édeit,
     Adj egy sohajtást - s életemmel
          Hagyd lobogó tüze közt enyészni.

Börzsöny (?), Pest (?), 1825