Vörösmarty Mihály

A SZÍNHÁZ NEMTŐJE

Gyűl, fogy a nép a szinházban,
Mint az ár-apály;
Változandó sokasága
Gyakran le-leszáll.

Ez nem jő, mert gond marasztja,
Az, mert idegen;
Ez, mert mindent, ami honi,
Megvet hidegen.

És a hű, kit nagy - s kicsinben
Érdekel a hon,
Így sohajt fel: "isten átka
Űl a magyaron."

Egy van, aki a kis körbe,
Mint egy égi nő,
Szépen, ifjan és vidáman,
Mosolyogva jő.

Őt idő, gond honn nem tartja,
A rosz példa nem,
Melyre nálunk fényét veszti
Annyi gyáva szem.

Őt a drága honi szózat
Nem fárasztja ki,
S aki látja, ily szavakra
Nyílnak ajaki:

"Mit jelentesz, szép jelenség
Arcod hajnalán?
Szebb jövendőt a magyarnak
Annyi gyász után?

Te vagy-e a hit, reménység,
És a szeretet?
Adjon isten a hazának
Több ily hölgyeket."

1837. október-november