Vörösmarty Mihály

A TÜNŐDŐ

Nyugszik a szél, csendes a hab,
     De szivemben zaj vagyon;
Merre térjek, hol pihenjek?
     Messze még a part nagyon.

Messze, mint a boldog élet
     Visszafolyt jó napjai,
Melyeket még nem zavartak
     Ifjuságom gondjai!

Nincsen már nekem vezérem,
     Nincs hajómnak csillaga,
Mely felém a szép egekből
     Oly szelíden ragyoga;

Hol körűle bájsugárral
     Új reménység terjedett,
S szép szerelmem édes álma
     Hajnalodva repdesett.

Víg, derűlt volt akkoron még
     A magasban szép egem,
Itt is a víz tűkörében
     Víg derűlt volt az nekem.

Most setét, ha föltekintek,
     Mert borúltak szemeim;
Itt is a víz tűkörében
     Megzavarják könnyeim.

Kelj, te zúgó fergeteg, kelj,
     Zúgd el e bús életet;
Úgyis ennyi veszteséggel
     Kedvem gyászra vettetett.

Kelj, s az örvényes habokba
     Szórd el égő csontomat,
Szórd, hogy a szánó leányka
     Meg ne lelje síromat. -

Hasztalan! még csendes a hab,
     De szivemben zaj vagyon:
Merre térjek, hol pihenjek!
     Messze még a part nagyon.

Görbő (?), Börzsöny (?), 1823