Vörösmarty Mihály

AZ IRÍGYSÉGHEZ

Minden jóra fenet vad agyart a mérges irígység
     És gyakran a rényt is éri miatta veszély.
A terjedt jó hírt, bérét a gondos erőnek,
     Hogy letapodja, siet dönteni gúnyaival.
A boldog sorsot sanyarú epedéssel irígyli,
     Hogy ha nem ő nyer, dúl fúlva keserve alatt.
Amire állhatatos szorggal törekedhet az elmés
     Fáradozó, henyeség által ohajtja azont.
Undok tévelygés, feneketlen mélyre sikamlott
     Megcsalatás, mi remény csillaga s fénye vakít.
Büszke Athénának, híres Rómának az írégy
     És henye polgárok csak düledékit hagyák.
Számtalan országok szomorú hányatlásai példát
     Nyújtanak, s a bánat jajszava erre tanít.
Nagy Hunyadynk, ki Török vérrel festette ki pusztúlt
     Téreit ellenség földinek, erre bukott.
Ottoman őt remegé, neve is már rettenetes volt,
     Mennyköveket szörnyen hullata karjaiból.
Drága Hazájának javait, hogy tartsa, halállal
     Küzde, nagy hírének csillaga szerte hatott.
De meg irígylették tettének határtalan hírét
     A puha életnek kényei Cylleivel.
Már vesztére megindúltak nagy gyilkos erővel
     A bosszút lehegő Cyllei pártosai.
Tárgyokat elvéték, mert ő megtudta, mit értnek,
     Bátor ugyan bosszút állhata, éltet adott.
Isteni kar védj ilyen irígy csordának hadától,
     A vad agyart tőlem hajtsad, örökre elűzd.

Pest, 1817