Vörösmarty Mihály

BÚCSÚ

Szép Etelka, kit szivembe
Nem mulólag vettelek be,
Kit nem csalfa gondolattal,
Nem, sebes lángindulattal
     Vesztemig kedveltelek,
Szép Etelka, halld utolszor,
Amit sóhajt e csekély sor:
     Légy áldott! isten veled!
Nem szerelmet kérek, ó már
Vége annak, más dolog vár,
     Búcsut venni rettegek.
Annak, aki évek olta
Várt, remélt, s hogy ez megcsalta
Kínos édes szenvedéssel,
Hasztalan hű érezéssel
     Mégis érted, érted ég,
Búcsut venni szabad annak,
Mindenek ha elmaradnak,
Búcsut venni nem tilos.
Inkább válnám életemtől,
Elszakadnék en szivemtől,
Poklot érted megkerülném,
Minden jómat eltemetném
     Inkább, mint elhagyjalak.
Mégis el kell mennem immár,
Kedvedet nem lelhetem már,
     Haldokol reményem is.
Isten hát veled szerelmem!
Légy te boldog énhelyettem,
     Boldogabb mint én valék.
Szép szemednek szép sugárán
Jó szivednek gyenge halmán
     Bánatok ne üljenek.
Mint kis parton szép virágszál
Csínosan terűlt gyöpön áll,
Hol fejét a harmat árja
Kis tövét futó hab járja;
Szellő játszik fürteivel,
Szép verőfény kebelével,
     Akkép folyjon életed.
A vidámság, boldog érzés
Közt ne lepjen gyászos végzés,
     Bút ne szűljön örömed.
Én ki látom a jövendőt,
Érzem a búban veszendőt,
     Elfogadom sorsomat,
S majd ha élni már meguntam,
Halni mégis nem kivántam
     S élni, halni nem tudok,
És nem érdemlett bajomban,
Gyógyíthatlan bánatomban
     Elvadulva bujdosom,
Az lesz édes gondolatom,
Ha szivemből kívánhatom,
Hogy kit oly heven szerettem,
Százszor boldog légy helyettem.
     Boldogabb, mint én valék.

Börzsöny, 1823