Vörösmarty Mihály

KISFALUDY KÁROL EMLÉKEZETE

Elhúny visszajöhetlenűl,
     Bár érette egész nemzet epedne is,
A vég óra hatalmai
     A vágyó szem elől elviszik a jelest!
A bölcsön tudomány, erő
     Nem tágít a hadak hírkereső fián,
Sem jámbort szigorú erény,
     S ifjút a vidor év szelleme meg nem ó.
Mély gyászban szerető s barát
     A sír néma kövén hasztalan ostromol:
Míg földön nyomorút s bitort
     Hosszú életi kín s gyilkos öröm maraszt
S földnek s égnek is ellene
     A véres hatalom bíbora szörnyeit
A szent emberiség nyakán
     Késő s gyáva halál szenvedi ülniök.
Mit mondjon tereád a hon,
     Kit szép férfikorod munkabiró delén
A sír árnya boríta el?
     Mely bánat, mi könyű illik azon setét
Zárhoz, mely porodat köti?
     Oh fáj és keserű minden, amit tudunk
Rólad jót, nemeset, becsest,
     Mert annak teveled jobb fele sírba szállt!
Lángészt ünnepel a világ,
     S tündöklő nagyai húnyta fölött keserg:
Minket kétszeresen sanyar
     Égő fájdalom és nemzeti veszteség,
Mert a nagyra szülötteket
     Naggyá lenni kaján végzet irígyeli;
Félig kész remekek között
     Pályájok derekán hullnak idő előtt,
S új hőst a megerőltetett
     Század, húnytaiért, kétkedik adnia.

1833