Vörösmarty Mihály

(MELY HŐS AZ...)

Mely hős az, ki hadkirályként
     A csatába ront?
Egy van, s ő az, a dicső, a
     Hédervári Kont.
Jobb s delibbet és vitézbet
     Nem szűlt még anya.
Bölcsejében rengeté már
     Harcok angyala.

Szép sugár van két szemében,
     Hajnal arcain,
Dísz nagyságos termetében,
     S épség tagjain.
De mikor csatákra készűl
     Vérontó keze,
Rettentő lesz termetével
     Égő két szeme.

Szép ő mégis, szép ruháin
     Villó fegyvere.
Szépen illik fegyveréhez
     A ló termete.
Dúló szálfa van kezében,
     Nagy kard oldalán.
Fenn rengő sisak fejében,
     S toll ing taraján.

Mely a tenger és zavargó,
     Poklot ér vize,
Mégis elment ő Lajossal,
     Zászlót emele.
Fergeteg volt nagy dárdája,
     Villám kardhegye,
Földrendítő tapodása,
     Láng tekintete.

Mircse órjás gyermekének
     Minden megbukott,
Kont maga nem, még sisakján
     Tolla sem hajolt
S már kesergett nagy fiáért
     Mircse vén szive.
Úgy kell, mért csufolt meg annyit,
     Hulljon el feje.

A havas fehér tetővel
     Áll az ég felé.
A vén Mircse ott parancsolt,
     Őket üldözé.
Keskeny úton hogy haladtak,
     Rájok nyilazott
Húsz legénnyel, lőtt maga is,
     És kiáltozott.

Rézpaizzsal elborítván
     Hős Kont homlokát
Ment s megállt a szirt fokánál,
     S elvárá baját.
Ott hogy a mélységre döntsék,
     Rárohantanak,
Ő vas hegyre vette őket,
     S mind lehulltanak.
A Király csodálva nézi,
     És örűl szive.
Mircse sír, fut, és ordítoz,
     Hegy völgy zeng bele.

Mely vitéz az, aki ott áll
     A gyász szék előtt?
Ki kötötte meg karját, a
     Dárdaemelőt?
O kegyelmezz, oh ne hagyd el,
     Isten és Király,
Kont az, tedd, ne rontsa őt el
     Méltatlan halál.

1827 vége