Vörösmarty Mihály

PIPISKE

Pipiske, aki vagy,
Miért oly gőgösen,
Hogy tőled a világ
Nem szinte idegen?

Hogy megdicsérgetik
Parányi lábaid,
S egyűgyű kebeled
Fehér hullámait?

S minő badar beszéd
Arcod rózsáiról!
Hol, mint rebesgetik,
A szépség papja szól.

Igaz, te nem vagy rút,
De, gyöngyöm, nincs eszed:
Egy tyúknak több lehet,
Ha ló kikérdezed.

Nincs benned fürgeség,
Nincs egy jó gondolat;
Megfogni szárazon
Nem bírnád a halat.

Mit használ szép szemed,
Ha csak bámulsz vele?
És nádszál termeted?
Csak lengeség jele.

Mi haszna vagy fehér,
Ha kebled jégverem?
S fejed szép fürt alatt
Egy eszmét sem terem.

Mindössze is csak egy
Csinos kis bábu vagy,
Tetemben nem csekély,
De lelked hía nagy.

Bíznának csak reám...
"Hohó! talán bizony?"
Korán sem: én csupán
Javára dolgozom.

Meglátná a világ
Az egykor léha nőt
- Azaz, ha elvenném! -
Mivé faragtam őt.

            *

,Szép ifjú, köszönöm!
De nem fogadhatom;
Pipiskeségemet
Tovább is folytatom.

S ha majdan a tavasz
Pacsirtahangot hall,
Bizvást jövendölöm:
Nem önnek szól a dal.'

1839. január 17. előtt