Vörösmarty Mihály

(S ÍM EGY LENGE ZEFÍR...)

S ím egy lenge Zefir, mely ezelőtt talán
Áldott rózsaliget fürtjein ömledő
Kincsemnek panaszos ajka körűl legelt,
Hozzám illatozó szárnyaival repűl,
Ismért hangzatokat hoz darabolva, - s már
Tündér rémzeteim szerte zavartanak.
Míg végtére lecsalt csíntalanúl oda
Hol zöld gallyakon ált a remegő világ
Súgarit, s kegyesem szívreható dalát
Mélyebben kivevém. Ti hüves árnyak itt,
S e szomszéd ligetek, bércek, orom, szikla
Immár távozom, oh tőletek, akiket
Andalgásim előbb öszve rebegtenek,
Elhagylak; s Te patak, csergedező patak
Oszlaszd könnyeimet gyors vizeid közé,
Melyekkel csak imént partodat áztatám,
Már a boldog öröm tőled is elragad.
Steigethinab vor ruhigem heine ihr selige Schatten

Pest, 1819