Vörösmarty Mihály

SZIGETVÁR

Láttam veszélyes tájadat, oh Sziget!
Előttem állott roskadozó falad,
     Előttem a múlt kor csatái
          S gyászba borúlt ege Hunniának.

Itt késve mérgét nyelte az agg török;
Itt táboroztak népei dölyfösen,
     Ott fenn erős, de számra kisded,
          S győzve fogyó hadaink tanyáztak.

S onnan, ha kellett; mint az egek nyila
A záporoknak vad zuhanási közt,
     Csattogva, sujtva, száz halálban
          Törtek alá rabölő haraggal.

Kétszázezerrel víva meg egy marok
Népség s vitái győztösek annyiszor,
     De ah! - borúlj el gyászhozó nap! -
          A diadal közepett enyésztek.

Vagy mely tünő fény leng szemeim felé?
A csendes éjnek rémi talán? - Vagy a
     Fagyos halálnak váza, vagy bús
          Képe az ősi idők fiának?

Oh Zrínyi roncsolt képe, te vagy! Dicső
Hős hajdan a vérfergetegek között,
     Rémítve villogsz most előmbe
          Századaink sanyarú korából:

Duló vasat tart rettenetes karod,
Elszánt komolyság terjedez arcodon,
     Lelkedben a szép hír, boszúság
          És kitörő harag ég szivedben.

Mert vesztegelnek társaid a mezőn,
Csatátlanul, rosz, gyáva tanács miatt,
     Míg téged a veszélyek útán
          Sírba viszen csapodár szerencse.

Te a hazáért halni tudál; dicső!
Mi nem tudunk már érte csak élni is;
     A támadó nap tudja, látja
          A szomorún nyugovó, bününket.

Mikor szününk meg bor, szerelem között
A hon virultát messze felejteni?
     Mikor kerülhet vissza a künn
          Elpazarolt arany és dicsőség?

Hajh elközelget majd az enyészet így!
Eltörli a nép bajnoki tetteit:
     Megdőlnek a fajult vitézek,
          Sírjai hős eleik nevének.

Börzsöny, 1822