Vörösmarty Mihály

SZONETT EGY BARÁTOMHOZ

Míg az ifjúság zsengedő korán
     A nyájas épség, s kellemek virítnak
     S bennünket gyakran víg örömre hívnak,
Az állhatlan év elhalad során.

Oh hát! Evezzünk a világ porán
     Bátran, Barátom! míg el nem borítnak
     Gyászai a fényt elűző sírnak.
Minden elhágy majd életünk alkonyán.

A kellem tőlünk akkor elmarad,
     Ráncok barázdát vájnak bús arcunkon,
     Az épség helyet nem lel tört tagunkon,

Nem vidít a kincs, minden elmarad!
     Egyedűl, amit szorgalmunk szerezhet
     Lelkünknek, bús vedrünk záraig követ.

Pest, 1818