Vörösmarty Mihály

(TISZTÚL KÖDÉBŐL...)

Tisztúl ködéből gyakran hanyatlani
Készűlt Hazánknak bús ége, elvonúl
     A kormos éj vak sátorával
          S hátra siet vadon udvarába.

Már nagy Királyink hajdani százakon
Kezdék Hazánkat fényre deríteni,
     De, jaj! pirúló hajnalára
          Visszaborúlt az irígy setétség.

A vad pogányok, a haza pártosi,
Szomszéd vidékek népei álnokúl
     Ősinkre csapván vég veszéllyel
          Rettegeték szomorú határit.

De mindenek közt Hősei szűntelen
Villongva védék, nyúgtalanúl ugyan,
     De ám erősen mennydörögve
          Álla, s merőn örök oszlopánál.

Most béke nyúgszik térein, a gonosz
Hadak kitűntek, öszve sereglenek
     Magyar dalokkal Pindus ormán
          A kiderűlt napokat köszöntő

Músák! - Imígy jut minden az ég alatt
A fő dicsőség polcira, emberi
     Rendeltetésünk: sok veszélyből
          Szállni utobb nyugovó határra.

Pest, 1819