Zrinyi Miklós

Szigeti veszedelem - 06. Pars sexta

                    1.
Szulimán Harsánhoz már érkezett vala,
Harmadnap táborát ott megnyugasztalá.
Onnan követeket magátul bocsáta,
Kik menjenek Zrinihez Sziget várába.

                    3.
Vala igen okos Halul bék beszédben,
Oly szépen folyt szava, mint ha kevert mézben
Volna, s az másiknál magá csendeszebben
Viselte is magát, és sokkal bölcsebben.

                    4.
Az másik Demirhám volt Arabiábul,
De tetszik, mint egy vad puszta Libiábul,
Vakmerő kegyetlen nem lehet ily sohul;
Minden igazságát veti csak szablyábul.

                    5.
Ennél vadabbat az föld sem teremthetne,
Bár ha újabb boszuval óriást szülne,
Az ki az nagy egekre hegyekkel lünne,
De mégis vadabb Demirhámnál nem lenne.

                    6.
Ez szerecsen hadnak kapitányja vala,
Ötödik részének, s igen erős vala,
Ezt csak ijesztésért császár küldte vala,
Mert az követséghez ő semmit nem tuda.

                    7.
No, ezek Szigetvárhoz elindulának,
Mikor osztán kapukhoz közel jutának,
Egy ágyu-lövésnire ők leszállának,
Fegyvert szolgáiknál ottan elhagyának.

                    8.
Zrini öszvehivá mind az vitézeket,
Mert már régen hallotta az követeket;
Piacon hallgatá meg az követeket,
Maga körül állitá az vitézeket.

                    9.
Demirhám nem igen böcsüllé meg őket,
Mintha nem gondolná látni vitézeket;
De Halul mellyére tevé az két kezét,
Alázatossággal monda, hajtván fejét:

                    10.
"O, JÉZUS hitin valóknak szép csillaga,
O, ily vitézeknek érdemes hadnagya
Egyedül! mely ország próbádat nem tudja?
Mely világrész vitézségedet tagadja?

                    11.
Hon az meleg hajnal pirossan feltetszik,
Hon az sötét estve tengerben enyészik,
Hon az északtenger magában küszködik:
Hired mindenütt van, s mint nap, ugy tündöklik.

                    12.
Csudául mi halljuk nagy vitézségedet
Mindnyájan, urunk is az te jó hiredet
Szereti hallani, cselekedetedet,
Szeret magadat is, ha nem is hitedet.

                    14.
Ű  kívánsága ez: ez várat kezében
Adjad, és ne bizzál nagy keménységedben,
Haszontalan harag, az ki nincs erőben;
Esztelen, ki kiván, az mi lehetetlen.

                    20.
Ha bölcs vagy, szükségbül tehetsz magadnak jót,
Nagyobbtul magadra nem csinálsz haragot:
Alázd meg magadat, add meg ezt az várat,
Mellyet semmiképpen többöl meg nem tarthatsz.

                    29.
Bizol-é németben, te okos horvát bán,
Hogy hamar segitséget küld néked talán?
Német, mely tégedet az föld alatt kiván
Lenni, segítséget hoz kárával talán?

                    30.
Ki nem esmérheti német barátságát?
Leginkább magyarhoz gonosz akaratját?
Hogy gyülöli német az magyar katonát,
Ha akarod, adok néked ezer példát.

                    31.
De bár az ugy légyen, eljüjjön az német,
Rákháton tinéktek hoz ő segitséget,
Elvesztitek akkor kedves éltetöket,
S ők török kezében találják Szigetet.

                    36.
Ezt szultán Szulimán, mivel szeret téged,
Izente álltalunk, vitéz Zrini, néked.
Ihon jün maga is, egy millio népet
Hoz el romlásodra, ha szavát megveted."

                    37.
Itt hallgata Halul, és esék zsibolygás
Az erős vitézek közt, és zúgolódás;
Jól esméri Halul, hogy nekik unalmas
Az illen követség és az vármegadás.

                    38.
Horvát bán megnézé az sok jó vitézét,
Osztán követekre forditá az szemét;
Mindnyájan hallgatnak, várják bán tetszését;
Ő nagy méltósággal elkezdé beszédét:

                    39.
"Jó követ, okossan nékünk megbeszéléd,
Lágyon s haraggal is urad követségét;
Szép szóval kitévéd urad szeretetét,
Kit mihozzánk hordoz, és az ő jó kedvét.

                    43.
Hol penig Szigetvárat nevével kéred,
Jó követ, tudnod köll, az mit mondok néked,
Hogy Zrini ezekkel már sokat szenvedett,
Gonoszt, veszedelmet, hideget s meleget.

                    44.
Azért, hogy Istennél nyerhessünk kegyelmet,
Azért nem gondolunk vesztenünk éltünket,
Sok kincset, gazdagságot és mindenünket,
És ez elmulandó világi hirünket.

                    46.
De ha büneinkért az Isten bennünket
Megvér, s kezetekben adja életünket:
Meghalunk örömest, de ti elvesztünket
Nem fogjátok nevetni, s keresztyéneket.

                    47.
Mi sem irigyeljük akkor élteteket,
Elhagyjuk örömest mennyekért Szigetet.
Vidd meg császárodnak az én beszédemet;
Meglátja Szulimán, Zrini is mit tehet."

                    52.
Gyorsan az császárnak esék ez fülében,
Hogy Zrini többivel van nagy keménységben,
Nem sokáig késék, ugrék nagy méregben
Zrini s Sziget ellen, és nagy kevélységben.

                    53.
Szokolovics Mehmetet magához hivá,
Néki forró haraggal megparancsolá,
Hogy egész táborban készülőt fujatna,
És hogy Oszmán basát elől bocsátaná.

                    54.
És Oszmán basával Ali Kurtog menne,
Amaz az nagy Asiának béglerbékje,
Ez vizen, szárazon fő ágyusmestere.
Meghagyá, hogy evel husz száz jancsár menne.

                    55.
És hogy körülfognák Sziget kerületét,
Néznék, hon lelhetné maga szálló helyét,
Árthatlanul honnan törhetnék Szigetet,
Hon lovas- s jancsárnak szállitná seregét.

                    56.
Maga is hogy holnap, első szép hajnalban
Megindul és mégyen az Oszmán nyomában.
Hát megindúlt Oszmán ugyanaz órában,
Mert semmit nem mér elmulatni hagyásban.

                    57.
Visz tizezer szablyát béglerbék magával,
Ali Kurtog vagyon kétezer jancsárral,
Mendegél török sereg jó rendtartással.
Vigyázó, jelt ada Szigetben haranggal.

                    58.
Zrini lovas csatát várbul kibocsáta,
Hogy török szándékárul ez hirt mondhatna.
Szerencse kezekben egy törököt ada,
Mely vár felől maga többitül szakada.

                    59.
Ez megmondá nékik béglerbék szándékát,
S hogy holnap elvárná az császár táborát,
Gyorsan megnyittatá Zrini az kapukat,
Vive ki magával tizenkétszáz szablyát.

                    60.
Basa megszállott volt már egy nagy malomnál,
Hol hináros Almás foly lassu zugással,
Túl az vizen Ali Kurt van fele haddal,
Nézik: Szigetvárnak ártsanak mi móddal.

                    66.
De sokat szigeti kapitány nem késik,
Közikben mint vitéz, bátorsággal esik;
Az hol csoportokban török gyülekezik,
Az Zrini kezétül gyorsan elszélledik.

                    67.
Talán igy Hercules bánt az sárkányokkal,
Vagy hatalmas Sámson philisteusokkal,
Mint Zrini cselekszik török pogányokkal,
Egy kemény és élös fringia-szablyával.

                    70.
Deli Vid másfelől török közt, mint tündér,
Százat dárdájával nagy erővel levér,
Már minden ruhája nem más, csak török vér,
Egyedül köztök, mint oroszlány, járni mér.

                    71.
Nem is mondhatom ezt harcnak s viadalnak,
Csak rettenetes iszonyu vérontásnak,
Mert törökök mindenfelől, mint por, futnak,
Ki lovon, ki gyalog berekben szaladnak.

                    82.
Oszmán az hamar lovát általusztatá,
Harctol is az Zrinit az éj elválasztá.
Seregét szépen öszvecsoportoztatá,
Lassan Sziget felé vélek elindula.

                    83.
De vitéz Deli Vid általment az vizen,
Az törökök hátán, s többre halált viszen.
Ő eleiben megy Hamviván szerecsen,
Megesmerte vala Vidot szép fegyverén.

                    84.
Igyenetlen erővel ráhajtá dárdát,
Találá középben Vidnak nagy paisát,
Elveszté erejét, találván nagyobbat,
Földre megtompitván esék maga vasát.

                    85.
Iffiu Hamviván elijedt szüvében,
Nincs már reménysége fegyvertelen kézben,
Elfuta Vid előtt az szélnél könnyebben,
Bizik futásának nagy sebességében.

                    86.
De gyorsan utánna fut Vida kegyetlen,
Ennehány ugrásban eléré hertelen,
Igy szólla: "Látszik, hogy vagy álnok szerecsen,
Többet bizol lábadban, s nem fegyveredben.

                    87.
De nem használ néked hazádbéli futás,
Megszaggatja szüvedet mostan ez az vas."
Ily szók után lén rá erős dárdahajtás,
Kinek soha mássát nem látta ég magas.

                    88.
Acélos paizsát Hamviván föltartá,
De azt kemény dárda nagy vassal szaggatta;
Üvén Hamvivánnak nagy kerék kű vala,
Azt is porrá töré az halálos dárda.

                    89.
Bement hasában is, nem tartá meg háta,
Mert kedves életét magával kirántá;
Esik le Hamviván Vid előtt hanyattá,
Földben leszegezte Deli Vid dárdája.

                    94.
Hamviván fegyverét békével levévé,
Arannyal varrt üngét is magára vévé.
De Kamber sokáig eztet el nem türé,
Igy hangos torokkal seregnek üvölte:

                    95.
"Haj, szégyenvallottak! Ti vagytok vitézek?
Igy mutatunk szégyent első nap Szigetnek?
Vitéz hólt Hamvivánt jól látja szemetek;
Egy ember megölte, ezt ti ölettétek."

                    102.
De az Kamber szaván egész török sereg
Kiki maga szüvében búban mozdúlt meg,
Egyszersmind Deli Vidot köröskörül vék,
Úgyhogy kezén kivül nincs semmi reménség.

                    103.
De Vid, mint küszikla áll, az habok között,
Vitézséggel tartja maga az hadfölyhőt,
Nagy fegyver-szélvésszel kemény pajzsa megtölt,
Nyil, dárda, szablya jár sürün feje fölött.

                    110.
Talál utat Vida magának szablyával,
Mint az emésztő tüz merre megyen lánggal,
Ugyhogy ő közülök kijütt már haraggal,
Ballag az viz felé, lustos vérrel s porral.

                    113.
Fegyverestül ugrék hináros Almásban,
Almás penig ütet viszi maga hátán,
És lemosá róla pogány vért folyásban,
Ugy küldé urához s társaihoz tisztán.

                    115.
Háromezer lovas veszett ebben harcban,
Ötszáz jancsár hever az Almás patakban;
De mindnyájok fölött nagyobb kár Hamviván,
Mely Vid dárdájátul fekszik földet rágván.